Japán vallási gyökereiben mind az animizmus, mind az őskultusz máig fellelhető. A japán kultúra és a japán emberek ebből kiindulva két okból is különlegesek. A világon teljesen egyedi módon képesek voltak ősidőkre visszanyúló szokásait megőrizni és az őket ért külső hatásokat a saját kultúrájukba átültetni és „japanizálni”. Városaikban megférnek az égbe nyúló felhőkarcolók és az azok árnyékában megbúvó szentélyek. A modernitás és a régi idők szelleme mesterien elegyedik a japánok életében. A jelen iromány célja, hogy bemutassa a japán vallás kialakulását, a társadalomra és a fejlődésre mért hatását. Bemutatom a legfőbb vallásának, a shintoizmusnak az ismérveit és az ehhez idomuló más vallásokat is. Kitérek a mitológiájára, kulturális szokásaira és megkísérlem időrendben összefoglalni a vallás alakulását napjainkig, a teljesség igénye nélkül.

Arra, hogy Japán megmaradt a természetvallás mellett több magyarázat is lehetséges. Elsősorban az elszigeteltségük gátolta meg őket sokáig abban, hogy elinduljon a nagy léptékű vallási evolúciójuk. A másik oka pedig kétség kívül a nem éppen barátságos környezet, amit többek között a vulkáni aktivitás tett/tesz a szigetükkel. Megtanulták tisztelni a környezetüket, hiszen hamar rá kellett jönniük, hogy az anyatermészetnél nincs erősebb. A kevés művelhető föld és a folyamatos természeti csapások miatt a legközelebbi kapaszkodóként azt a vallási minimumot ragadták meg, amit mi animizmusnak nevezünk és ebből fejlődött ki a shintoizmus is.
A japánok shintoistaként születnek, konfuciánusként élnek (a múlt tisztelete és ismerete jegyében), keresztény stílusban házasodnak (van, ahol ezt is ötvözik a shintoista hagyományokkal) és buddhistaként halnak meg. Így tehát, ha egy japántól a vallása iránt érdeklődünk zavarba fog jönni és nem azért, mert arrafelé nem illik ilyenekről kérdezősködni, hanem azért, mert egy japán ember gond nélkül váltogathatja, sőt egyszerre vallhatja magát több vallásúnak is. Először akkor próbáljunk meg a shinto vallásnak megágyazni, hogy aztán a többi,  Japánban népszerű vallásokról is szót ejthessek.
Fontos leszögeznünk, hogy a sintoizmusnak nincs alapítója, nincs rögzített tanítása, nincs szent könyve. A shinto nem foglalkozik a halállal. Azt tartja, hogy az isteni lélek sohasem pusztul el. Az emberi lélek tisztaságát vallja. Ha megvizsgáljuk magát szót, amely 2 írásjegyre bontható, mint „shin” és „tou”. Láthatjuk, hogy az előbb leírtakon alapul a név fordítása is, miszerint a shinto az „istenek útja”. Ezek az istenek egyenrangúak (a politika emelte egyiküket a többi fölé, de erről később még lesz szó) és mindenhol, mindenben ott vannak. Kamiknak hívják őket és innen már nyilvánvaló is lehet, hogy miért hívják Japánt a „nyolcmillió kami országának”.
Ezek a kamik három csoportra oszthatók és sok esetben hasonlóságot is felfedezhetünk személyükben a görög, skandináv mitológiából. Az első csoportban az égből, vagy égben lakó istenek tanyáznak: a napistennő (Amaterasu-omikami), a viharisten (Susanoo) és a tűzisten (Kagutsuchi).

Külön csoportba tartoznak a természetszellemek: a folyó, a fa, az erdő, a hegyek istene és még megannyi más, melyek ezek védelméért felelősek.

Harmadik csoportban emberek szellemei vannak, akik életükben tudásukkal, tetteikkel hallhatatlan tiszteletet vívtak ki maguknak és haláluk után kamivá avatták őket. Az egyik leghíresebb ilyen alak a 3. században élt legendás Onjin császár, akit Hachiman néven a háború, újabban pedig a győzelem ( a gazdasági is akár) kamijaként tisztelnek. Népszerű még Tenjin is, az oktatás, tanulás kamija, eredeti nevén Sugawara no Michizane, aki egy a 9. században élt tudós. Az ő szentélyeit a felvételire, vagy záróvizsgára készülő diákok látogatják nagy igyekezettel.

A japán császári család Amaterasu-tól származtatta magát egészen 1946-ig, és ezzel igen befolyásossá váltak. A második világháború után végül az amerikai nyomásnak engedve Hirohito császár kimondta, hogy a császár nem isteni eredetű, évezredes hagyományt szakítva meg ezzel.

A vallásosság alakulása Japánban (időrendi áttekintés)

A japán vallás kezdetei a történelem előtti időkbe nyúlnak vissza. Sajnos írásos emlékek híján, csak következtethetünk abból a pár leletből, melyet feltártak. Ezek a leletek bizonyították, hogy az első emberek megjelenésekor már jelen volt az őskultusz és az animizmus. Sziklákból, fából eszkábált oltárokon áldoztak az isteneknek a japánok ősei, az ainuk (máig nem bizonyított, hogy valóban ők voltak-e az ősök, vagy a kontinensről betóduló valódi ősök szorították őket északra).

A buddhizmus megjelenésével (6. század) születtek meg az írott források, például a Kojiki (712) és a Nihonsoki (720). Már a Kokijiben kiderül, hogy a társadalmi elit közvetett kapcsolatban van a kamikkal. A császári hatalom eredetét is isteni ősökre vezették vissza. Ez később hasznos váznak bizonyult. A Nihonshokiből megtudjuk, hogy amikor Koreából és Kínából behozták a buddhista tanokat, ezeket is szépen belefoglalták a hatalmi ideológiai rendszerbe.

Egyértelmű, hogy ezzel még nagyobb tömegek felett akartak uralkodni. Az istenfélő (babonás) emberek pedig követték az uralkodók parancsait, hiszen, ha a Napisten fiainak jó, akkor nekik is az lesz. Így vált Japánban is a vallás az uralom legfontosabb eszközévé.

A 8. században a buddhizmus virágzásnak indult, és a korai Heian korszakban (800-900) a még inkább felerősödött s shintóval egyetemben. Szobrokat és díszes kolostorokat emeltek.

A buddhizmus megjelenésével a shinto – önálló, eredeti formájában – szinte megszűnt létezni. A két vallás lassan egybeolvadt és ez eredményezte a buddhizmus japán változatának a zen-buddhizmusnak a kialakulását. Erősek maradtak a shinto elemek, viszont kiegészültek a szerzetesi élet és a meditáció és akaratösszpontosítás buddhista elemeivel.

A shinto megújulásának törekvései a 12. századtól erősödtek fel. Írások készültek, próbálták feltámasztani az ősi hitet. Az új shinto fontos vonása volt, hogy burkolt monoteizmust tanított: a kamik csupán megnyilatkozásai a világot átható egyetlen isteni princípiumnak.

A 13. század közepére rendkívül összetett vallási rend alakult ki Japánban. Továbbra is a szinkretizmus és a változatos vallásgyakorlat jellemezte.  A belső ellentétek azonban itt már kialakultak és egyre hevesebbek lettek.

A 16. században, mikor Japán megnyitotta a kapuit a Nyugatnak, portugál és spanyol misszionáriusok kötöttek ki a partjainál és elkezdték terjeszteni a kereszténységet. A mélyen sintoista uralkodó ezt azonban nem nézte jó szemmel és üldözte a kereszténységet felvevő japánokat és a térítő papokat is. A térítők így nem értek el sikereket…egyenlőre. Az 1868-as polgári forradalom után elkülönítették a buddhizmust és a shintoizmust egymástól és a shintoizmus került az előkelőbb helyre, ugyanis ekkor tette a császár államvallássá. Ugyanekkor a buddhista templomokat megfosztották az állami támogatásoktól.
1945-ben, amikor az amerikai megszálló hatóságok szétválasztották az államot és a shintoista egyházat, egy sor demokratikus intézkedést hoztak a kereszténység elterjesztésére. Katonai repülőgépekkel, tízezreivel szállították a japán nyelvű bibliákat. Ez volt a kereszténység nagy revánsa, igaz ezt már Xavéri Szent Ferenc, az első térítők egyike sem érhette meg. A világháború után elkezdett növekedni a keresztény japánok száma, majd az amerikai hatás lecsengése után a szám vissza is esett és körülbelül ma is változatlanul a japánok 1-2% vallja magát kereszténynek.
1945 és 1990 között a vallási kérdések csak nagyon ritkán kerültek a közvélemény érdeklődésének középpontjába. Ez arról árulkodott, hogy a hatalom nyitott volt a korszakra jellemző sokféle vallási mozgalomra. A világ más részein (Dél-Ázsia, Közel-Kelet, Észak-Amerika) súlyos problémákat okozó szélsőséges vallási megmozdulások elkerülték Japánt.

Rítusok és szokások

Eleinte a japánok rizsszalmából font kötéllel tekertek körbe mindent, és így tették szentté a helyet, ahol a kami élt. Ezeket a helyeket nem volt nehéz megtalálniuk, mert mint már a dolgozat elején említettem, a kamik mindenben ott voltak. Később hatalmas kapukat toriikat emeltek így jelezve a hely szent voltát. A szentélyeken egy tárgy (tükör, kard, tábla az isten nevével, ékszer stb…) jelképezi a mitamát, az isteni lelket, vagy lényeget. Ezt az egyszerű japán nem láthatja, mert bent található a szentély mélyén, az imádkozó személy pedig kint áll a bejárat előtt. A szentélybejárás a japánoknak maga a megtisztulás, hiszen csak tiszta testtel és lélekkel szabad a kamik elé járulni. Ez persze nem vallás generálta követelmény, hanem a japánok régről származó higénia-kultúrája épült be ilyen módon a vallásba. Így tehát a szentély előtt ki kell öblítenie a látogatónak a száját és le kell öblítenie a kezét a kikészített bambuszkanalak segítségével. Nagyon sok szentély előtt egy szökőkút formájú beton építmény szolgál erre, amit a tudatlan turisták sokszor itatónak néznek. A szentélyben számunkra szokatlan módon, tapssal keltik fel az istenek figyelmét és az alkalmatlankodásért cserébe rizst, szakét, vagy pénzt áldoznak nekik.
A shintoista szentélyekben miko nevezetű nők is élnek. Ezek többnyire a papok rokonai, de előfordul az is, hogy pár szerencsés leányzót mindenféle rokoni szál nélkül éri az a megtiszteltetés, hogy egy ilyen szentélyben dolgozhat. Kik Ők? Papnők, varázslók, boszorkányok? Talán az előbbiek mindegyike egy kicsit. Piros hakamát (egyfajta buggyos nadrág) viselnek. A miko azonban nem shinto papnő, habár a shintoizmusnak léteznek női papjai, azonban a feladatuk és a jogkörük nem azonos a mikókéval. A shinto hit szerint mindenütt ott a kami: ez az animizmus, hisz mindennek lelket tulajdonítanak. Általában Afrika, Dél-Amerika, Szibéria természeti népeire jellemző. Az animista hitvilágban központi szerepet tölt be a sámán, aki különleges emberfeletti érzékei segítségével a szellemek és az emberek világa között tartja a kapcsolatot. Tudni érdemes, hogy sámánnak legtöbbször születni kell, illetve a szellemek utasításait sokszor tánccal, vagy különböző drogokkal előidézett módosult tudatállapotban kapja. Az ősi időkben ugyanezt a szerepet látták el a mikók, tehát transzállapotban közvetlen kapcsolatba léptek a kamival és tolmácsolták a szavait a híveknek. Később a shinto szentélyek kialakulásával a mikók szerepe is megváltozott. Elsősorban a szentély papjainak segítettek a szertartások lebonyolításában, és ők adták elő a shinto zenés-táncos rituáléját, a kagurát. A kagura eredete egy klasszikus mitológiai történetre vezethető vissza a vidámság istennőjéről, aki a táncával kicsalogatta barlangjából a sértődötten rejtőzködő Amaterasu napistennőt. Ma a mikók többek között jövendőt mondanak és amulettet árulnak. Régebben nem házasodhattak meg, ezért „templomi szüzeknek” is  nevezték őket,  ma persze ez az előírás már nem él olyan erősen.
Az országot járó kéregető buddhista apácák (bikuni) hasonló szerepet töltöttek be. Egyesek adományokat gyűjtöttek templomaik számára, míg mások az embereket szórakoztatva terjesztették a hitet. Érdekes, hogy míg a ritsuryó-rendszer idején (7. század) a nők, mint apácák, shinto templomi segítők, sámánok és vándorló szerzetesnők csupán mellékes szerephez jutottak a szentiratokon nyugvó vallási életben, addig a középkorban már elfogadott és aktív tagjai lettek a helyi templomi közösségek mindennapi életében (köszönhetően a különböző szekták működésének).
Napjainkban is a háztartások mintegy ¾ részében ott állnak a buddhista és/vagy shinto oltárok. A buddhista oltár a butsudan, ahol az elhunyt neve egy fatáblára van faragva. Virágot, vagy apró áldozatokat tesznek rá és általában napi rendszerességgel füstölőt gyújtanak rajta. Van, ahol shintoista oltár (kamidana) is helyet kap a lakásban a család védőszellemének. Ez általában egy falra függesztett egyszerű fapolc.
A japánok élete tele van vallási ünnepélyekkel, rítusokkal. Legtöbbjük valamelyik istenünknek szól és amint ezt mindjárt láthatjuk is, részint más kultúrákból átvett, részint pedig saját hiedelmekből táplálkozik.
Az év utolsó napján és Újévkor talán az egyetlen zsúfolt hely a shinto szentély. December 31-én rengeteg ember látogat el oda, hogy meghallgassa a híres 108 gongot, ami a buddhizmus tanai szerint a 108 fajta bűntől szabadít meg minket (108 fajta szellemet űz el).
Elsején mindenki azzal indít, hogy köszönti embertársait, és gratulációját fejezi ki, az akemashite o-medeto-gozaimasu kifejezéssel. Ezután útnak indulnak, hogy tiszteletét tegyék pár szentélynél. A legismertebb szentélyekben nagy a tolongás, mivel mindenki szeretne az oltároknál jólétért és egészségért imádkozni az elkövetkezendő évre. Az atsutai nagyszentélyhez japánok milliói látogatnak el, hogy hódoljanak Amaterasunak. Ekkor a nők kimonót vesznek fel, ezzel is megtisztelve ezt a jeles eseményt. Kívánságpénzt dobnak egy faláda nagyságú perselybe,  meghúznak egy  harangot, fejükkel kettőt bólintanak, kétszer tapsolnak, és újból bólintanak egyet. Hiedelmük szerint így teljesül majd a kívánságuk. Azt hihetnénk, hogy ezek a szertartásos cselekedetek nem olyan fajsúlyosak, mint mondjuk nálunk egy templomi ima, vagy gyónás, hiszen nem tűnik úgy, hogy a japánok ezeket túlságosan is komolyan gondolják. Pedig ez nincs így. Nekünk tűnik ez az egész komolytalannak és valószínű azért, mert ennek a vallásnak nincsenek kőbe vésve a törvényei, így számunkra az értéke is lecsökken. Van egy másfajta tiszteletadás is az istenek felé, ez viszont tisztán shinto hagyományokon nyugszik, ez a matsuri. A matsurit sokszor ünnepélynek fordítják tévesen, de az az igazság, hogy minden szertartás és népi ünnep az, így a temetés is. Július 17-én rendezik meg talán az egyik legnagyobb utcai fesztivál Japán szerte. A gyökerei 1137 évvel ezelőttről erednek. Hogy mi kapcsán rendezik ezt a fesztivált? Szerintem könnyen kitalálható. Természetesen a gonosz szellemeket szeretnék ezzel is elűzni.
Ha elutazunk Kyotoba olyan, mint egy időutazáson esnénk túl. Úgy tűnik, mintha az évszázados Japánba csöppennénk vissza.
Osaka-t is beleszámítva, ez a város is megtartotta a régies stílusát. 1800-nál több templomnak és szentélynek ad ma is otthont, melyek közül jó néhány meghaladja a több száz éves kort.

Az első Gion Matsurira nagyon nyomasztó körülmények között került sor 869-ben, mikor is pestis pusztított Kyotoban. Yasaka papja (más néven Gion), azt javasolta a kyotoiaknak, hogy vonuljanak végig a városon, és esedezzenek az istenek előtt megbocsátásért. A pestist végül sikerült megfékezniük, de ez a szokás is megmaradt, és ma is hatalmas mozgó hajókkal ünneplik, keresztül egész Kyoton.
Gion Matsuri a 17. században érte el csúcspontját, amikor 32db mozgó színpad vonult végig Kyoto belvárosán. Köztük volt olyan is, amelynek a súlya a 10!! tonnát is meghaladta.
Minden egyes Hoko zenészeket szállított, akik a zenei aláfestést adták a felvonulás alatt. A „szekereket” a súlyuk miatt külön csapatok húzták. A parádén az egyik legnagyobb látványosság, amikor ezeket a fahalmazokat megfordítják. A kordon végigvonul Kyoto vásárló negyedén is (itt ismét szépen láthatjuk, hogy ennek a vallásnak is mozgatórugója az üzlet és a politika).
Végezetül egy buddhista ünneppel szemléltetném a japán vallási élet sokszínűségét. Ez lenne az Obon. Az Obon július 13-tól 15-ig tart. Ez az az időszak, amikor a halottak lelke visszatér egy kis időre régi otthonába, hogy viszont láthassa családtagjait. Ezt az ünnepet nevezzük itthon a Halottak napjának. Obon idején különleges függő lámpákat akasztanak ki a házak elé, hogy az vezesse a lelket a házig, majd az Obon végén ezeket a lámpákat a folyókba rakják annak érdekébe, hogy a lelkek visszahajókázzanak vele a másik világba.

Ha eljutunk Japánba és elég figyelmesek vagyunk, észrevehetjük tehát, hogy animizmus gyökere ma is ott van nagyon sok szokásukban. A shinto papok rituálisan megtisztítják a földet az alapkő letétele előtt, majd az építkezés befejezése után megáldják a kész épületet, ahova ezután már beköltözhet a kami, majd a lakás tényleges lakói. Televíziós sorozatok, rajzfilmek, könyvek foglalkoznak a tárgyakban lakozó istenekkel. Az utcákon átkötött fák, sziklák jelzik (emlékeztetik) az arra járókat, hogy a világ, amiben élnek különleges és mindenben ott van a Buddha-természet. Míg a shintoizmus a természet szeretetére hívja fel a japán emberek figyelmét, addig a buddhizmus a helyes viselkedésre. Nem merem megkockáztatni, hogy ezek fúziójából talán a Földünk egyik legtökéletesebb vallása forrná ki magát, de úgy gondolom, hogy közel jár ahhoz.