"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Fushigi Yuugi (Fusizik Nyugi)

2010. január 07. - Dharman

Nem igazán tudom, hogy hogyan is kezdjek neki ennek az anime bemutatásnak, ugyanis nem az én világom volt, mégis tetszett. Szóval itt ülök és várom, hogy feléledjen bennem a vágy, hogy a délutáni barzil szappaoperák felé is elkezdjek vonzódni. Félelmetes mi?

A Fushigi Yuugi egy teljesen lehengerlő történet és nálam betalált a régiségével és egyediségével(azért egyedi, mert más ehhez hasonlót még nem láttam). A sorozat verzió (mert készültek más verziók is) 52 részes. A műfaja inkább a romantikus- fantasy sorozatok közé sorolható.
Yui Hongo és Miaka Yuki óvodás koruk óta a legjobb barátnők, és éppen a főiskolai felvételire készülnek. Azonban az életvidám Miaka nem igazán szeret tanulni, inkább álmodozik óra alatt. Ezért aztán szürkén fest számára a jövő, már ami a vizsgát illeti. Egy nap Yui elvonszolja magával könyvtárba, de Miaka itt is inkább az édességautomata után érdeklődik, mint a könyvek iránt. Egyszer csak egy tűzvörös madár vízióját látja a lány, és rögtön elkezdi követni. Ekkor hirtelen a könyvtár egyik hátsó szobájában köt ki, ahol talál egy régi, kínai könyvet. A címe "Shijin Ten Sho" (A négy Isten Univerzuma). Yui segítségével megfejtik a kínai jeleket, és elolvassák az első oldalt:
"Ez egy lány története, aki valóra váltotta az álmait, miután birtokába jutott Suzaku hét csillagának, és hatalmas ereje lett. A történet maga egy varázsige. Aki elolvassa, olyan erő birtokába jut, mely segítségével valóra válthatja egy álmát, mint a lány a történetben. Mert a történet elkezdődik, és valóra válik abban a pillanatban, hogy az első oldalt valaki elolvassa."
És a két lány rögtön egy idegen világban köt ki, amelyik igen hasonlít az ősi Kínára. Nem sokkal ezután útonállók támadják meg őket. Szerencsére idejében közbelép Tamahome, a sorozat alfahímje, és elűzi a banditákat. Majd el is tűnik hirtelen. És ekkor Yui is eltűnik a könyvből, és visszakerül a való világba. Miaka azt hiszi, hogy a fiú rabolta el barátnőjét, ezért a közeli városban a kereséséhez lát. Miaka aztán a császári sereg fogságába kerül. A császár, Hotohori (LOL?), közli a lánnyal, hogy ő a régóta várt Suzaku hercegnője, és hogy a feladata összegyűjteni Suzaku hét harcosát, hogy Suzaku Istenséget megidézze. Ezután a kapott kívánságait arra használja, hogy a Konan birodalom örökre békében fennmaradhasson. Mivel Miaka-nak nincs más választása, és ráadásul úgy érzi, Suzaku az egyetlen, ami visszaviheti a világába, nekiindul a keresésnek.

A Fushigi Yuugi tipikus shoujo anime. És ehhez mérten rengeteg szerelmi sokszöggel, bonyolult szerelmi viszonyokkal, és számos elválási jelenettel találkozunk a sorozatban. A különlegességét talán az egyedi személyiségek, és a szimpatikus karakterek adják, na meg az érdekes, és fordulatokkal teli történet.  A sorozat tele van nevettető jelenetekkel. Viszont a második felében sajnos a humorból mind kevesebb látható.
Aki nem bírja a szerelmes történeteket, transzvesztitákat, annak nem ajánlott a sorozat. Az érdekes sztori miatt viszont mindenki más nyugodtan adhat neki egy esélyt.

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr376582677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cella 2010.01.11. 17:42:14

Én szeretem a mangakát, aki rajzolta a sztorit :) Az egyik kedvenc mangám az Ayashi no Ceres (az animéje sztem nem a legjobb), pedig én se vagyok az a tipikus romantikus fajta :) Valamiért a csaj tud valamit. Jah, itt egy link egy mangájához, ami igencsak meglepő ebben a műfajban: http://manga.hu/index.php?id=327&content=ismerteto
süti beállítások módosítása