A Buddhista Főiskola harmadéves hallgatójaként már természetesen hat, hogy a reggeli meditációk mellé a szertartás vezetője meggyújt egy füstölőt, mely illata pár perc múlva a terem végébe is elér, ahol a meditáció helyett inkább szunyókálni akaró alakok is irigylésre méltó nyugalommal hajtják le a fejüket a párnákra. A finom illat pikk-pakk megtisztítja az elménket, ellazít és az óvatlanokat bizony el is altatja.

Világhódító rudak

Ha azt próbálnánk kideríteni, hogy vajon kik is gyújtották meg az első füstölőt, nehéz dolgunk lenne, mert valószínűleg az őskorig kellene visszaásnunk az időben, amikor az ember megismerkedett a tűzzel. Ekkor jöhetett rá ugyanis arra, hogy különböző anyagok különböző féle módon égnek, füstölnek és szaglanak.  Egy idő után ezen tulajdonságok szerint kezdhette el csoportosítani és hasznosítani a környezetéből összeszedett fákat, növényeket. Egyiptomban is illatos fák és gyanták égetésével próbáltak némi szimpátiát kicsikarni az istenekből, akik a finom illatok okán gyakrabban látogatták meg őket. Napkeleti Bölcsek is tömjént vittek a kis Jézusnak. A tömjén máig kultikus füstölőszerként van számon tartva.

Az általunk is ismert füst rudak gyökerei Indiából eredeztethetők. A buddhizmus térhódításával jött el a reneszánszuk és terjedtek el Kelet és Délkelet-Ázsiában. Manapság is a legnagyobb mennyiségben Indiában gyártják a rudakat és Kínában használják őket a leggyakrabban. A Tang dinasztiából már vannak feljegyzések is a füstölők használatáról, melyeket gyakran időmérési eszközként is használtak az egyenletes égésük miatt. Az időmérésre példát Japánból is hozhatunk, mert itt az elhasznált füstölők száma után fizettek a gésák szolgálatáért a kuncsaftjaik. A füstölőket mégis leginkább az istenekkel való kapcsolatteremtés és kapcsolattartás miatt égették a kezdetekben.  Később rájöttek, hogy az elmére is hatással vannak az illatok és ez a felfedezés az orvostudományban is fontosnak bizonyult. Gondoljunk csak a manapság is divatos aromaterápiára. Tibetben garmadával gyártották és gyártják ma is a gyógynövényekből készült rudakat, melyekről többek között az is kiderült, hogy ellenállóbbá teszik a nyálkahártyát a betegségekkel szemben, baktérium- és vírusölő, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító és idegnyugtató hatások sem megkérdőjelezhető. Persze sehol nem említik a krónikák, de csatákban leizzadt szamurájok és az egész napos mezei munkák után megfáradt parasztok testszagát és a nehezen szellőző lakások állott bűzét is elvették bizonyos fajtáik.

Manapság független a vallási hovatartozástól, társadalmi- és geológiai helyzettől, szinte bárhol találkozhatunk az illatozó rudakkal, legyen az egy lakás, iroda, vagy üzlet.

Összetétele és fajtái

Vannak rudak, spirál alakúak, kúp alakúak, díszesek és egyszerűek, mártottak, csavartak, sodrottak, pálcások és pálca nélküliek. A rudak egyenletesen és közepes gyorsasággal égnek el és akár egy kisebb szobában is használhatóak, ellentétben a kúpokkal, melyeket csak nagyobb terekben érdemes meggyújtani, mert gyorsan égnek és az illatanyagok ezáltal még gyorsabban jutnak a levegőbe. A spirálok sokáig bírják, a pálcanélküliek pedig annyival jobbak a pálcikára sodortaknál, hogy kevesebb az égéstermék, így a füst is elviselhetőbb mondjuk egy kisebb helyiségben. Amint azt láthatjátok, választék van bőven már a formákból is és akkor még az összetételekről nem is beszéltünk.

Mint azt már említettem, léteznek tehát olyan füstölők, melyeket spirituális célból használnak, vannak melyeket illatuk miatt és van egy harmadik fajtájuk is, amivel szerintem szintén nagyon sokan találkoztatok, ez pedig a szúnyog és más rovarriasztó füstölők csoportja.

Attól függően, hogy milyen adalékokkal dúsították, mindegyik más és más tulajdonságokkal bír: stressz oldó, tisztítja a légutakat, frissít, nyugtat, ezáltal segíti a meditációt, fájdalmat csillapít, fokozza a nemi vágyat, csökkenti a depressziót és még hosszasan sorolhatnám.

A legfontosabb összetevőjük a makkó-fa porrá morzsolt kérge, amely a füstölő alapját képezi. Ennek ellenére szagtalan. Ehhez adják hozzá a különféle anyagokat. Vannak fás összetevők,  mint például a szantálfa és az agar fa kérge, amelyek édeskéssé teszi a rudat, gyógynövény és más növényi összetevők, úgy, mint szegfű, fahéj, csillagánizs, jázmin, levendula stb., állati eredetű összetevők, mint például különböző csigahéjak, melyek porrá őrölve az illatok megtartásáért felelősek, továbbá levelek, gyökerek, gyümölcsök, magvak is. Ezeket vagy összezúzzák, vagy olajt sajtolnak ki belőlük.

A japán füstölő története

A buddhizmus megjelenésével a füstölő is része lett a japán kultúrának a 6. században. Ezt követően tört be a használata a nemesi udvarokba a Heian korszakban (kb. 794-1185). Ekkor az előkelőség szórakozásként különféle illatelegyeket állított össze, melyekre versenyeket találtak ki. Az egyik ilyen abból állt, hogy ki kellett választaniuk, hogy kié a legkülönlegesebb illatú, a másik játék pedig az illatok megnevezésében állt. A játék során megkülönböztetik a növények származási helyét és, hogy illatuk szerint melyik kategóriába sorolhatók (édes, savanyú, keserű, sós, csípős). Ebből a foglalatosságból nőtte ki magát a kōdō (香道) nevű szertartás, vagyis az illat útja, mely akkora tiszteletnek örvendett, mint a teaszertartás, vagy éppen az ikebana. A kōdō a következőképpen zajlott: izzó faszénre egy csillámpala lapot fektettek, majd erre a lapra tették a faforgácsokat, melyek az aránylag alacsony hőmérsékleten nem égtek el és még csak nem is füstöltek, csupán illatoztak.  Mára ezek a régen oly gyakori szertartásszerű játékok a teaszertartással és a virágkötészettel ellentétben népszerűségüket vesztették. Ez persze nem is csoda, hiszen elszakadtunk a természettől és úgy lebutult — többek között —a szaglásunk, hogy mára már maximum csak a három nagy gyorséttermi lánc sültburgonyáit tudnánk megnevezni az illatukról.

Továbbhaladva az időben, a Muromachi korszakban (kb. 1336–1573) pedig már a középosztály is füstölhetett. A füstölőlabdacsokat ekkor váltják fel a rudak, és ezzel már a szegényebb rétegek számára is elérhetővé válnak, hiszen a szállításuk is könnyebbé válik. A gyártásnak központja is született, méghozzá Sakai kikötővárosában. A füstölőkereskedelem fellendülése nagyban köszönhető volt a spanyol, holland és kínai kereskedőknek is. Ebben az időben élt Jinkoya Sakubei, aki meglátta a lehetőségeket a füstölők gyártásában és láss csodát, cége a Baieido máig él (és a füstölőket gyártó cégek egyik legnagyobbja) és arra törekszik, hogy a legjobb minőségű füstölőket tegyék a polcokra. Fontos még megemlíteni, hogy ebben a korban születik meg a tíz pont az illat (香) erényeiről, ami tovább nemesíti a kōdō-t:

• Elősegíti a transzcendenssel való kommunikációt
• Megtisztítja a tudatot és a testet
• Eltávolítja a tisztátalanságot
• Fenntartja az éberségünket
• Társ lehet a magányban
• A legnagyobb káoszban is elhozza a pillanat nyugalmát
• Sohasem elég belőle
• A kevés is hatásos belőle
• Nem csökkenti erejét az idő
•  Mindennapi használata sem ártalmas

Mára, annyira népszerű Japánban a füstölgés, mint bárhol máshol a világban. A buddhista és shintō szertartásoknál továbbra is arra használják, hogy a környezet megtisztuljon a gonosz szellemektől és az illattal felkeltsék az istenek figyelmét.

Drágább, mint egy gramm arany

Mint másból is, a füstölőkből is vannak „fapados” és minőségi fajták. Leszámítva azt, hogy a hazai kereskedők szeretnek a „fapados” termékeken is nagy hasznot behajtani, a származási országaikban ezekhez tényleg fillérekért lehet hozzá jutni. A kézzel sodort rudak már kicsit drágábbak, de ami biztosan emelhet az áron, az a hozzávalók minősége. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen ritka fakéregből gyártják az alapjait. Vannak olcsóbbak, melyekből 1 gramm megközelítőleg 12.000 Ft, a drágábbaknak pedig körülbelül 31.000 Ft grammjuk, de akár meghaladhatják a tízszeresét is az ugyanekkora mennyiségű aranyénak is.

Káros hatások?

Manapság, amikor naponta találnak a tudósok olyan dolgokat, melyek károsak lehetnek ránk  (a tej például lassan már minden páratlan héten egészségtelen- és minden páros héten nélkülözhetetlen az embernek), nem meglepő, hogy a füstölőkről is kiderült, hogy rákot okoznak. A Koppenhágai Statens Szérum Intézet kutatója, Dr. Jeppe T. Friborg legalábbis ezt állította. Szerinte azoknál, akik sokat füstölögnek, megnő a tüdőrák kockázata a belélegzett füsttől, még akkor is, ha egyébként nem dohányoznak. Persze biztos van ebben is valamennyi igazság (lásd. passzív dohányzás), de ahogyan azt jobb buddhista körökben is tartják, kerülni kell a szélsőségeket és meg kell találni a középutat.

Egy húzós nap után, egy finom vacsora végén a félhomályban egy-egy szál füstölőrúd elégetése közben lazítani és kiüríteni az elmét lehet még a füstölő összes negatív tulajdonságával együtt is egészségesebb, mint a nap végén rágyújtani az aznap vett, és már az utolsó szál ciginkre, vagy az idegeinket tönkrevágni azzal, hogy már a másnapi gondokra gondolunk.