Egy késő tavaszi este barátaink meghallották a fagylaltos kocsi csilingelését, amely abban az évben akkor járt arra először. Kilencéves fiúnk felpattant, és már futás közben szólt vissza a húgának: Én leintem a kocsit. Te maradj itt kunyerálni!

***

A kisgyerek ül a reggeliző asztalnál:
-Anyu, kérek még egy pohár kakaót!
-Szolgáld ki magad!
-Minek az ilyennek gyerek...!?

(A tovább mögött folytatódik...)

***

Négyéves fiam sehogy sem boldogult a köhögés elleni szirupja kupakjával, és végül azt kérdezte:
- Miért nem tudom én ezt kinyitni?
- Mert biztonsági zár van rajta, hogy gyerekek ne tudják kinyitni - feleltem.
Még egyszer próbálkozott a kupakkal, aztán azt kérdezte:
-De honnan tudja, hogy én gyerek vagyok?

***

Egy esős őszi délutánon az ismerősünk és a kisfia a kandalló előtt ülve régi fényképalbumokat nézegetett. A gyerek hosszan szemlélte anyja gyerekkori fényképeit, majd egy idő múlva megkérdezte:
- Mami, amikor te kislány voltál, minden fekete-fehér volt?

***

Szomszédaink hároméves kislánya, Julika nagyon szeretett volna kutyát, de a mamája nem engedte. Egyszer, amikor átmentünk hozzájuk vendégségbe, Julika boldogan újságolta, hogy a mamája azt mondta, fog kapni kutyát. Meglepetten kérdeztük:
- Mikor?
Julika büszkén jelentette be:
- Majd ha a disznók repülnek.

***

Meglátogattam egy ismerősömet, aki nem találta mobiltelefonját.
Keresgélés közben a kislánya egyszer csak izgatottan azt mondta:
- Tudjátok, mit kellene végre feltalálni? Olyan vezetékes, bedugaszolható telefont, ami sosem tűnik el.

***

Amikor vidékre költöztünk, a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy két kocsival megyünk. Nyolcéves fiunk aggódva kérdezte:
- Mit csinálunk, hogy ne szakadjunk el egymástól?
- Lassan megyünk, hogy az egyik kocsi követni tudja a másikat - igyekeztem megnyugtatni.
- De mi lesz, ha mégis elszakadunk egymástól? - faggatott tovább.
- Akkor, azt hiszem, többé nem látjuk egymást - ugrattam.
- Értem - mondta -, akkor én a mamával megyek.

***

Templomunkban áldozáskor a gyerekek nemcsak kenyeret kapnak, hanem egy kis bort is. Istentisztelet után a pap félrehívott, hogy hétéves fiamról beszéljen velem.
- Kérem, szóljon Jánosnak - mondta szelíden -, hogy a bor után mindig áment kell mondani, nem azt, hogy "hú, de finom!"

***

Valamelyik nap a telefonnál találtam rá hároméves fiamra, s amint meglátott, gyorsan letette a kagylót.
- Mit csináltál? - kérdeztem tőle. Azt mondta, hogy Kati nagynénjét hívta fel.
- Hogy hívhattad Kati nénit? - kérdeztem. - Hiszen nem is tudod a számát.
- De igen, tudom. És fel is hívtam - felelte.
Hosszan győzködtem, hogy nem hívhatta fel, mivel nem tudja a számát, de ő csak erősködött, hogy igenis beszélt vele.
- Jól van - mondtam végül -, ha tényleg beszéltél vele, hadd halljam, mit mondott. Erre a fiam így felelt:
- Azt mondta, hogy rossz számot hívtam.

***

Harmadik gyermekem megszületése után nem sokkal sógorom karjára vette a kisbabát, mire a kislányom így figyelmeztette:
- Vigyázz, el ne ejtsd, mert neked kell helyette másikat csinálni!

***

Figyelmeztettem gyerekeimet, a nyolcéves Andrást és a tízéves Karcsit, hogy ne kerékpározzanak, amíg én elmegyek a tőlünk nem messze lévő repülőtérre repülést oktatni. Indulás előtt még kivittem a telefont a verandára.
Óra közben a tanítványommal a házunk felett köröztünk, így láttam, hogy Andris javában bicajozik. Rádión beszóltam a toronyban az irányítónak, és megkértem:
- János, légy szíves, szólj oda hozzánk, és mondd meg Andrásnak, hogy azonnal hagyja abba a biciklizést, és menjen föl a szobájába!
András vette fel a telefont, és János szóról szóra elismételte neki, amit mondtam. Amikor hazaértem, András az ágya szélén ült, és megilletődött ábrázattal nézett rám.
- Ne haragudj, mama - mondta. - Mégis felültem a bicajra, de Isten meglátott és felküldött a szobámba.

***

Két kisfiamat elvittem egy temetésre. Oda úton igyekeztem őket felkészíteni az eseményre, elmagyaráztam, mi fog történni és hogy szerintünk mi lesz az emberrel a halál után.
A fiúk a szertartás alatt jól viselkedtek. A sírnál azonban rá kellett jönnöm, hogy mégsem magyaráztam el mindent olyan alaposan, ahogy hittem. Négy éves fiam hangosan megszólított:
- Mami!
- Tessék - suttogtam.
- Mi van a dobozban?

***

Egyik nap felhívtam egy barátomat valami fontos ügyben. Az öccse vette fel a telefont. Azt mondta, nincs otthon a testvére, ezért megkérdeztem, hagyhatok-e üzenetet. Mire ezt felelte:
- Sajnos nem, nincs üzenetrögzítőnk.

***

Balázs fiam 8 éves volt, és a karácsonyra készülődtünk. Ekkor még mindig úgy tudta, hogy a Jézuska hozza az ajándékot, és tőle is kell kérni. Sorolta is, miket kér: legót, kisautót, könyvet. Már a sokadiknál tartott, amikor közbeszóltam:
- Nem lesz ez egy kicsit sok?
- Úgy kérdezed, mintha ezt mind neked kéne megvenni - válaszolta méltatlankodva.

***

Egyik nap az iskolában egy fényképész csoportképet készített az osztályról. A tanító néni megpróbálja rávenni a gyerekeket, mindenki vegyen a képből.
- Képzeljétek el, milyen jó lesz, ha majd felnőtök, előveszitek a képet és azt mondjátok, itt van Judit, ő orvos. Ez meg Gábor, ő autószerelő.Hátulról egy vékonyka hang:
- És itt a tanárnő, ő meg halott...