"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Álmodnak-az andoridok VALIS-ról 14. rész – VALIS

2010. július 14. - Dharman

Kisebb kihagyás után folytatódik Phlip Dick könyveit bemutató sorozatunk és elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, hogy a sorozat címében szereplő VALIS-ról írjunk.

Kétségtelenül Dick legösszetettebb és legzseniálisabb regényéről van szó, amit nem lehet pár mondatban összefoglalni. Anno, amikor elkezdtem Dick könyveit olvasni, ez volt az első. Tudomást erről a zseniális íróról a Lostból szereztem, ahol is a fogságban lévő Bennek vitte Locke ezt a könyvet. Hát nagy nehezen beszereztem. Elolvastam egyszer. Elolvastam kétszer, háromszor, négyszer és mostanában elolvastam újra. Locke azt mondta akkor Bennek, hogy nem gond, ha már egyszer elolvasta, olvassa el újra, biztos talál benne valami újat. Na én pont így vagyok ezzel a könyvvel, hisz akár hányszor elolvasom, egy más aspektusból elemezve a szöveget, mindig máshogy látom. Ennek köszönhetően a könyv nagyon sok embernek szól. Annak, aki szereti a misztikus történeteket, hisz maga VALIS a misztikum. Annak, aki szeret filozofálni és érdekli az antropológia, hiszen filozófusok sorának gondolatai lettek belesűrítve a könyvbe és tele van vallási utalásokkal. Akit érdekel egy csapongó elme, annak is jó tanulmány lehet a regény. Legvégső soron pedig azoknak igazi csemege, akik ismerik Dick életét, hiszen ezen regénye egy félig önéletrajzi regény is, ahol a legképtelenebb dolgok valóban Dickkel történtek meg és pár filler dolog az, amit az író a történet összehegesztése miatt kitalált. A könyvet átitatják a drogok, a félelem, a skizofrénia. Mondhatni a szokásos dolgok, amik általában egy Dick könyvben benne vannak, azonban érezhetően súlyosabb a történet, ami talán az exegéziseknek köszönhető, melyet az író élete végéig írt, a látomásnak köszönhetően, ami maga a VALIS volt.

„Horselover Fat azon kapta magát, hogy egy kétezer éves nyelven beszél, azon, amelyen Szent Pál írt. Ez itt a térré vált idő.”

Újra előkerülnek a témák, melyek egész életén át végigkísérték. Mi a valós világ? Mi a valós idő? Horselover Fat már a történet elején tudatja velünk, hogy ő valójában maga Dick a sci-fi író, ennek ellenére egész végig a baráti társaság két különböző személyeként léteznek. Ezzel kacsint ki az író azokra, akik skizofréniával vádolták. A szereplők bemutatása után nem sokkal bele is csapunk a közepébe. Jön a sorsfordulat, mind Horselover Fat (a „dick” görögül azt jelenti, hogy „szereti a lovakat”, németül pedig azt, hogy „kövér”) és Philip Dick életében is. Meglátogatja egy lány, kinek a nyakában egy nyakláncot, a korai keresztények jelével vélt felfedezni. Ekkor állítása szerint megtörtént az anamnézis és visszaemlékezett mindenre. Ne feledjétek, hogy most nem csak a könyv történetéről beszélek, ez magával Dickkel is megtörtént. Aztán 1974. február 20-án Dick kapcsolatba került valamivel. Ez volt a VALIS, a rózsaszín fény, ami információkat sugárzott az agyába. Mi lehet ez? Egy műhold? Vagy a mindenség üzenete? Forselover Fat innentől kezdve teljesen megváltozott. Fia halálos betegségét is „megálmodta”, ezzel megmentve a fiú életét, hiszen azonnal orvosi beavatkozásnak vetették alá a fiút. Felállítottak egy saját kozmogóniát és ez mellet még jó pár hihető magyarázatot ad a VALIS mibenlétére és az olvasó választhat. A történetbe beleszövi az életében ért csodák nagy részét, vegyük példának az előre megjósolt levelet, azt, hogy koiné görögül kezdett el gondolkodni az egyik pillanatról a másikra, hogy a rádiója trágár szavakat ordított felé, még azután is, hogy kihúzta a konnektorból és még sorolhatnám. Ezután is mondhatjuk, hogy ez mind egy drogos őrült szedetlen irománya (csomó ilyen furcsaságot a feleségével élt át), de ez nem igaz. Dick igaz drogozott, de közel sem volt annyira szétégve az agya, mint ezt a rosszakarói híresztelték róla. Szóval a történet a látomás után indul be igazán és élete szép lassan kibicsaklik. Felesége Beth és fia Christopher elhagyja, őt magát elmegyógyintézetbe is zárják egy kis időre, ami szintén segít közelebb vinni őt az igazsághoz, ahhoz az igazsághoz, ami lerántja a leplet a világot takaró fátyolról. Elmélete szerint minden igazi esemény az Álomidőben történik, amit az egyetlen időnek titulál. A keresztények állandóan jelen vannak Rómában, amire rávetül a jelen és a jövő is.

„A valós idő i.sz. 70-ben ért véget a jeruzsálemi templom lerombolásával. Aztán i.sz. 1974-ben újrakezdődött. A közbeeső időszak az Elme teremtését majmoló, tökéletesen hamis interpoláció volt.”

Pék Zoltán remek munkát végzett ezúttal is a fordítás terén, komolyan élvezetes olvasni a Dick könyveket az ő stílusában. Ismeri az írót és ezáltal figyelmes, aprólékos munkájának köszönhetően hitelesen adja át a könyv hangulatát.

„Tanítványai megkérdezték, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: [Nektek megadatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, de a többieknek csak a példabeszédek szólnak, hogy nézzenek, de ne lássanak, haljanak, de ne értsenek.] (Lukács 8, 9-10)”

A VALIS nem előzmények nélküli. Az előzményének a Szabad Albemuth Rádiót tekinthetjük, ami lényegében „ujjgyakorlat” a VALIS-hoz. Dick maga a zen buddhizmus tanmeséjéhez, a kóanhoz hasonlítja a regényt: „A kóan paradoxonja semmit sem árul el, csupán felébreszt. Mindennek csak akkor van értelme, ha feltételezünk valami nagyon furcsát: most éppen álmodunk, csak nem tudunk róla. Legalábbis amíg fel nem ébredünk.” Egy biztos, Dick most is örök érvényű problémákkal foglalkozik és már csak ezért is érdemes adni a könyvnek egy esélyt, még ha pár oldal után le is teszitek.

.

.

Ára: 1880 Ft
Oldalszám: 240
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2004
Fordító: Pék Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr86583325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A legjobb Philip K. Dick-regény « Hereföld blog 2011.10.08. 19:25:08

[...] VALIS 43 [...]
süti beállítások módosítása