Semmi, nulla, zero, 空, 0, üresség, sunya. Misztikus kifejezés, mely az emberiséget olykor félelemmel, olykor csodálattal tölti el. „Semmi baj”, mondjuk és az érdeklődő fél megnyugszik. „Semmi sincs rendben” és a beszédpartner összerendül. Próbáljuk elképzelni, amikor semmi baj és valamiféle üresség jelenik meg előttünk, aztán amikor „semmi sincs rendben” az előbbi megnyugtató üresség kép egy csapásra nyugtalanítóvá válik. Sokan sokféleképpen próbálták már megragadni a semmi fogalmát. A filozófusoknál viták hadait indította el, próbálták elképzelni, társával a mindennel/végtelenséggel egyetemben, fizikusok próbálták, sőt a mai napig próbálják létrehozni (vákuum), csillagászok a helyét keresték, némely teológusok pedig ebből próbálták eredeztetni a létünket (A semmiből teremtettünk? Van kezdete a világegyetemnek?). A most következendőkben áttekintem a nulla kialakulását, egyes kultúrákban betöltött szerepét és az indiai semmi fogalmakat a teljesség igénye nélkül, többek között John D. Barrow – A semmi könyve c. művének alapján.

A nullátol a sunyáig A nulla kétségkívül a matematika tudományában találta meg leginkább a helyét és ez a logikára nevelt gondolkodásunknak köszönhető. Ma már mindenhol ott van a kerekded számjegy. A számítógépek elterjedésével pedig a kutatások szerint mára már ötven százalék az előfordulási aránya. A programozás fénykora előtt ez tíz százalék volt. A történelem folyamán a Föld különböző pontjain különféleképpen fedezték fel, közelítették meg és vitték köztudatba a kérdést, így más lett a története  a görögöknél, a zsidó-keresztényeknél, az indiai és a keleti kultúráknál is.
Érdekes tény, hogy a görögök, akik a mai matematika alapjául szolgáló logika és geometria megalkotói voltak, nem használták a nullát, sőt magától a semmi fogalmától is iszonyodtak. Parmenidész (Élt. : kb. i. e. 540 vagy 515–510, – i. e. 460 vagy 435–430 körül, filozófus és politikus) azt vallotta, hogy amikor beszélünk, vagy gondolkodunk, akkor azt csak valamiről tehetjük, tehát kell, hogy legyen olyan dolog, amelyekről beszélünk, vagy gondolkodunk, így a semmi is. Ami valami. Nem semmi.

„…a tizedik pedig semmit sem ér, de értéket ad a többinek, neve pedig zéró…”

Furcsa lehet számunkra, de vannak helyzetek, rendszerek, ahol bizony nincs szükség a semmi jelölésére, ha azt akarjuk leírni. Vagyis pont, hogy a semmi az, ami jelöli önmagát. Az egyiptomi kultúra, például az egyike volt azoknak, akik a tízes számrendszert elkezdték használni. Ki tudtak fejezni nagyobb számokat is a különböző írásjegyeikkel és náluk nem volt fontos a helyiérték sem. Minden általunk használt számjegynek volt egy egyiptomi jelölése és csak csoportosítani kellett az egyforma jeleket, majd összeadni őket. Három mutatóujj és egy hal jele például százharminc ezret ért. A hal ebben az esetben a százezret, a mutatóujj a tízezret jelölte. A semmit jelölő írásjegyre tehát nem volt szükség, mert amikor nem volt mit számolni, akkor felesleges lett volna ezt jelölni.
A semmi jelölésére azok a népek kényszerültek, akiknél a számolás a helyiértékek jelölésén alapult.  Itt már a jelek helyzete határozta meg az értéküket. A helyiérték-rendszer először Babilonban jelent meg, Kr. e. 2000 körül. A babiloniak majdnem 1500 évig nem használtak „üres hely” jelet a 60-as alapú számaik írásakor, csak kihagytak egy kis helyet. Aztán az üres hely problémáját később a régi elválasztójel egyik változatának használata oldotta meg. Azonban még náluk sem jelentette azt, amit a „mi” nullánk jelent. Nem létezett olyan sem náluk, hogy két azonos számot kivonva nem marad semmi, vagyis marad: nulla. Egyszerűen az üres helyet jelölte. A helyiértéket, ahol nincs semmi. A maják kezdték még használni elsők között a nullát, de még ők sem azért, amiért mi: egyszerűen csak kitöltötték az üres helyeket vele. Később mind a maja, mind a babiloni kultúra eltűnt a történelem süllyesztőjében, így nem vihették végbe azt, amit az indiaiaknak végül sikerült. Övéké lett hát a dicsőség. A nulla harmadik feltalálója ugyanis elérte, hogy az egész világ átvegye azt a rendszert, amit ők használtak.
Az indiai helyiértékes-rendszer egyedisége volt, hogy a régi számjegyeket használta sok más kultúrával ellentétben, akik a helyiértékes-rendszer megjelenésével új számjegyeket kezdtek használni. Írásos bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy először ezt a rendszert az indiaiak Kr. u. 594-ben használták, de az indiai nulla legelső használatára példát már Kr. u. 458-ban is találtak. Először itt is csak a számjegyek hiányát jelentette, de gyorsan teljes rangú számmá vált. Áttörésnek tekinthető, amikor Kr. u. 628-ban Brahmagupta indiai csillagász definiálta a nullát és megadta a vele végzett össze művelet szabályait is. A nulla kifejezésére a „sunya” szót használta. Így írta: „Amikor egy számhoz a sunya mennyiséget hozzáadjuk, vagy belőle elvesszük, a szám változatlan marad; ha egy számot megszorzunk vele, az eredmény ezzel sunya lesz.” Az indiai nullajel az arab kultúra közvetítésével jutott el először Spanyolországba, majd innen Európa más országaiba is.
Indiában azonban ennél sokkal többféleképpen tudták kifejezni a semmit, ami az ősi filozófiai rendszerük nagymértékű fejlettségére utal. Ez az árnyaltság mutatja, hogy nagyon fontos volt nekik, hogy pontosan meghatározzák a semmi fajtáját. Ákása, azaz éter, ambara (légkör), kha (űr), nabha, nabas (ég, légkör), randhra (lyuk), vyant, vyoman (ég, vagy űr), és bindu (pont). A bindu számomra a legérdekesebb mindközül. Szó szerint a geometriai objektumot, a pontot jelenti, aminek köztudott, semmi kiterjedése nincs. Ezt a szót használják a világegyetem azon korszakára is, mielőtt általunk tapasztalható, kézzelfogható lett volna. Tehát a teremtetlen világegyetemet jelöli. A teremtőerő ezt a pontot mozgatva vonalat teremtett, a vonalat mozgatva síkot hozott létre, amelyet megmozdítva előállt az a három dimenzióból összetevődő világ, amit mi is érzékelünk.
A sunya nem csak a nullát jelenti, jelenthet ürességet, kiürültséget, nemlétet, jelentéktelenséget is. Az indiai vallásos közösségek jobban tudták kezelni a semmit, mint a gondolkodók. Sok más valláshoz hasonlóan, ők is úgy tartották, hogy a semmiből lettünk és a semmi felé tartunk. A különbség itt a többi vallással szemben, hogy ez körforgásszerűen, többször is megtörténhet.

A sunya és a nihilizmus A nihilizmus a dolgokat tagadja, míg Buddha üresség fogalmát a „mentesség” szó takarja leginkább. Buddha a dolgokat nem tagadta, csupán azt mondta, hogy úgy, ahogy egy nem megvilágosodott látja, nem létezik. Ez úgy lehet, hogy a tárgyat, amit az ember egy pillanatra érzékel, azonnal fogalmilag leképezi, hogy megfoghassa, mert különben nem tudna róla beszélni, nem tudna rá gondolni. A tárgy persze a másik pillanatban már nem is létezik (jógacsára és madhjamaka filozófia szerint). Az már igaz, hogy Buddha tagadva beszélt. Tagadva állított. Az ürességet állította: csak az van, az a végső valóság. Az üresség és az űr a legtöbb modern Nyugati szemlélő számára negatívan hat, hiszen hiány, nincs, nem létezik. Persze akadnak olyanok is, akik nem úgy tekintenek rá, mint nihilizmusra, ugyanis számukra az üresség a teresség, a nyitottság a lehetőségek tárháza. Tehát a probléma többféle oldalról megközelíthető és többféle eredményre jutunk, így nem tudjuk a nágárdzsunai ürességet, a sunyát és a nihilizmus definiálta ürességet egyértelműen szétválasztani.

„Sáriputra! A forma nem különbözik az ürességtől, az üresség nem különbözik a formától. A forma valóban üresség, az üresség valóban forma. Így ilyen az érzés, az érzékelés, az akarat és a tudatosság is.

Sáriputra! Minden jelenségnek üresség a természete. Nem keletkeznek és nem szűnnek meg, nem tiszták és nem szennyezettek, nem növekszenek és nem csökkennek. Ezért az ürességben nincs forma, érzés, érzékelés, akarat és tudatosság.”

A szív szútrából az idézett részlet is (de az egészet is idézhetném) azt mutatja, ahol (ahogy) az ürességet, a semmit keresnünk kell. Mint hajszál a szemünk előtt, olyan ez az egész. Ha már nem zavarna minket az a szál, felfedezhetnénk a dolgok valódi ürességét.

Bibliográfia: John D. Barrow – A semmi könyve Fehér Judit - Nágárdzsuna