Hétfő tiszteletére folytatódjon a Dick könyvek bemutatása ez alkalommal az Időugrás a Marson c. regényről essen pár szó.
1994-re az emberek meghódították a Marsot. Elindul a kolonizálás és a bolygó lakhatóvá tétele, ami meg kell hagyni nem kis meló. A vizet aranyárban mérik és csak a legkiváltságosabbaknak adatik meg, hogy veteményese legyen. Nagyon sok, a Földön kapható étel és ital luxuscikknek számít és a kereskedők feketén árulják.
A Mars felett az ENSZ uralkodik, ők adják el a telkeket rajta. Ez pedig a földspekulánsoknak termetes hasznot biztosít.
Egy véletlen kapcsán Arnie összetalálkozik Jack Bohlennel a szerelővel és felbérli, hogy építsen egy gépet számára, amellyel kapcsolatot tudnak létesíteni a fogyatékos fiúval, hogy megindulhasson köztük a kommunikáció és multimilliárdossá tegye őt. A tervét azonban egy olyan ember nehezíti meg, akit még csak nem is ismer és akinek ehhez az egészhez vajmi köze van. Vajon hogy lehet ez?
Megvallom, az erősen klisés cím miatt nehezen szántam rá magam erre a könyvre (ugyanez igaz az Alfa hold klánjaira is), de ebben a könyvben sem kellett csalódnom (Az alfa hold klánjairól ez már nem mondható el).
A teória miszerint az autisták látják a jövőt félelmetes. Az, hogy skizo főszereplőnk Jack Bohlen időnként jövőbeli szitukba képzeli magát félelmetes és alátámasztja a "bolondok a jövőbe látnak" teóriát.
Manfred jövőt mutató rajzaival előidézi bennünk, hogy minden mulandó, minden el fog pusztulni, amitől szintén kiver a víz. Nem lennék egy légtérben a fiúval, az biztos.
A szokásos sci-fi körítés itt is megtalálható, de most sem ezen lesz a hangsúly.
A hangsúly most is az emberi lelken van. Az a gyanúm, hogy Dick ismét magát mutatta be a könyv szereplőin keresztül. Újra találkozhatunk beteg lelkekkel, hallucinációkkal, rosszul sikerült üzletekkel, bajos házassággal és az öngyilkossági kísérletekkel, amiket a könyvben azért könnyebben visz véghez.
Számomra a regény csúcspontja, amikor egy bizonyos szituációt több szemszögből megismerhetünk. Az író újra és újra leírja a történést, más és más szereplő testéből, úgy, hogy minden szereplőnél valami más eseményen van a hangsúly (és mindegyik valami mást hisz valóságnak). Kérdezhetnénk, hogy akkor most melyik a valóság? Ki képzelődik, ki látja a tutit? Rucsok...rucsok-rucsok...rucsok...
Figyelemreméltó, ahogyan Dick a szálakat fűzi. Kezdem megszokni, hogy nagyon sok szereplővel operál könyveiben. Mindig félek, hogy ezeket a karaktereket nem tudja igazán kibontani, de ezidáig sikerült. Ebben a regényben is egy igen hatalmas kapcsolatrendszert alakított ki. Valahol a szereplők függnek a másiktól, még ha soha nem is találkoztak. Az időugrás a Marson-ban már szinte a regény elején felépített rendszernek fontos szerepe lesz, mert egy látszólag jelentéktelen szereplő öngyilkossága mindenre és mindenkire kihat és talán azt is mondhatnám, hogy az egész káosz, ami a könyv végére eluralkodik az ő hibája. Ez a kicsinek tűnő változás a feketéből fehéret, a fehérből feketét csinál.
Azon már nem is kell csodálkozni, hogy a Mars őslakói, a sívók is, akiket a földiek rabszolgasorba taszítottak a történet kulcsát fogják jelenteni. Ők is kb. azon a szinten mozognak, mint Manfred az autista fiú, pont ezért az olvasó is várja, hogy több és több dolgot tudjon meg az életükről.
Mit írhatnák záró gondolatnak? A könyv igazából már semmi újat nem ad azoknak, akik ezelőtt több Dick könyvön is átrágták magukat. Dick a szokásos gondjait, szorongásait, képzelgéseit újra összekeverte egy képzeletbeli kalapban, átültette egy idegen bolygóra, teletömte sci-fi kellékekkel és megszületett az Időugrás a Marson. A hangulat mégis egyedülálló és egyik könyvhöz sem hasonlítható. Hogy van ez? Valaki magyarázza meg!
Ára: 2280 Ft
Oldalak száma: 226
Kiadás éve: 2006
Fordító: Pék Zoltán
