Japán egy sunyi ország. Legalábbis nem az, aminek mutatja magát, a gyanútlan turisták előtt. Ezt gondolom már sokan sejtették, ne adjisten egy Japán útról hazatérve hiteles bizonyítékokkal alátámasztva konstatálták a hitetlenkedő famíliának. Ezt a tényt előbb utóbb nekem is be kellett látnom, de Kozák Gyula szociológus interjújával véglegesen megerősített sejtelmemben. Az interjúalany szerepét Ferber Katalin gazdaságtörténész töltötte be, aki a több mint 200 oldalas interjúfolyamban az életét, helykeresését mutatta be a Japán felé kacsintgatóknak.

Ferber Katalin ma Japán egyik legrangosabb egyetemének a Wasedának a docense, e tiszteletteljes cím eléréséig azonban emberfeletti energiákra volt szükség és azt hiszem, büszkék lehetünk rá, hogy Ferberben volt annyi bizonyítási vágy, hogy egy ilyen kivételes állást tudhat a magáénak.

1952-ben született egy eléggé zűrös családba. Tanulmányait Magyarországon kezdte, de köszönhetően annak, hogy viselkedési normái erősen kifogásolhatóak voltak, a „társadalom kétes elemévé” vált. Kitiltották az ország gimnáziumaiból és felsőoktatási intézményeiből, a kitartásának és küzdeni akarásának köszönhetően mégis leérettségizett, majd később ledoktorált. Kezdetektől fogva tudta, hogy tanításra született, így el is kezdte tanári pályafutását itthon, mindamellett hosszabb tanulmányokat írt újságoknak (máig rendszeresen publikál külföldi folyóiratoknak). A gondok akkor kezdődtek, amikor belefáradt abba, hogy a magyar társadalom próbálja kiveti magából. Ekkor jöttek elő szomatikus bajai és kiderült, hogy egy autoimmunbetegségben szenved, melynek lényege, hogy a szervezet saját magát támadja. Mikor már az orvosok is lemondtak róla, döntő elhatározásra jutott: nem adja fel, elmegy Magyarországról. Egyik beadott pályázatára pozitív elbírálást kapott, melyben egy japán vendégprofesszori állást pályázott meg. 1993. március 15-én elindult Japánba. A nagy klímaváltozásnak köszönhetően pszichés bajai elmúltak, de rá kellett jönnie, hogy ez az ország sem fogja olyan egyszerűen befogadni. Egy gajin (kívülálló) nő Japánban? Ugyan már… 

A dolgokat nagymértékben nehezítette, hogy Ferber egy szót sem tudott japánul és a „kedves” őslakosok minimális jelét sem mutatták segítőkészségüknek. Kollégák hozzá sem szóltak, a közemberek megjegyzéseket tettek rá és szabályosan kirekesztették a szférájukból. Azt tudni kell, hogy a japánok még egymással is nagyon távolságtartóak és van rajtuk egyfajta maszk, amit le nem vetnek csak pár közeli hozzátartozónak. Ez a maszk arra hivatott, hogy még csak véletlen se ismerje meg a másik fél a delikvensünk VALÓDI gondolatait, szándékait. Nyugati ember erről kétségívül azt mondaná, hogy mennyire kétszínűek. Ez igaz is, de az egész kollektíva a maga 127 milliós népességével ilyen. Akinek nem tetszik, az menjen haza. Ferbernek is ezt tanácsolták a sok kudarc után, de mint hogy Katalinnak a haza a lassú és szenvedéssel teli halált jelentette, minden erejét összeszedve elkezdte magát átformálni, hogy azokon a bizonyos lépcsőfokokon egyre feljebb és feljebb tornázhassa magát.

Rövid időn belül megismerkedett későbbi férjével Hirosival, aki –bár szerette- sokszor cseppet sem volt segítségére. Benne is működött az a japán felfogás, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni és egyébként is, kutyából nem lesz szalonna (persze Dél-Koreában ez a mondás hitelét veszti). Több japán egyetemen megfordult, amíg 2003-ban a Waseda egyetem japánok által egyenrangúnak elfogadott docensévé vált. Ha elvégzünk egy egyszerű kivonást, láthatjuk, hogy 51 éves korára érte el élete célját: végre megbecsülik és nemzetközileg elismerik munkáját.

A könyv részletesen kitér a „japán csodára”, nagyon sok általunk ismert kulturális tévhitet eloszlat és megkísérli bemutatni a japán ember fejét „belülről”. Szó van sok általunk már boncolgatott témáról, (tessék leellenőrizni, hogy mennyire vagyunk hitelesek ;) )japán esküvőről, temetésről, oktatásról, a japán családi életről, a maffiáról és a hatalmas vállalatokról, melyek éltetik az egész japán gazdaságot.

Az egész könyvön keresztül zseniálisan működik a kérdezz-felelek játék és egyáltalán nem kell félni, hogy egy száraz gazdaságpolitikai elemzést kapunk a képünkbe, mert Ferber Katalin minden témánál egy-egy bizarr személyes történetet, anekdotát is bevet, hogy az esetlegesen fáradó olvasót felrázza és a története további olvasására sarkallja. Úgy gondolom, hogy ennél nincs jobb példa arra, hogy a kemény munka végül meghozza a gyümölcsét, még ha a fél életedet is rá kell áldoznod. Ha 40 évesen egy koszos, szűk kollégiumba kell párnára hajtanod a fejed, gondolj arra, hogy egy évtized múlva akár a Waseda egyik tanára is lehetsz (természetesen kemény munkával). Egy embernek már sikerült.