Éppen a barátomtól kölcsönkért koromfekete Mercédesz Benz-t vezettem. Amikor a parkolóba értem, teljes erőből nekivezettem a jobb visszapillantó tükröt a bejárati oszlopnak. „ A fenébe, most mégis mi tévő legyek?” - kivert a víz, majd felébredtem. Még csak 3 óra 42-t mutatott az órám.
Vajon mi a manót jelenthet ez az álom? Biztos azt, hogy ma feltétlen ennem kell egy kis angolnát. A fekete Mercédesz az angolna szimbóluma, a tükör eltörése pedig a magas kalória ellen küzdő lelkiismeretem. Na jó, ez mind csak humbug. Az igazság az, hogy arra gondoltam, hogy ma jó lenne angolnát enni. Az álmot viszont valóban így láttam.
Meg kell mondjam,  imádom az angolnát.  Nem enném minden nap, de kéthavonta legalább egyszer eszembe jut és akkor el is határozom, hogy márpedig én ma angolnát fogok enni. Ez az étek valami csodálatos légkört teremt, mivel miközben megeszed, egyfajta rituálén is átesel. Belépsz egy étterembe, ahol megrendeled, majd megeszed. Egy helyen, ahol jól érezheted magad.
Nem szerettem mindig az angolnát.  Gyermekkoromban szimplán csak nem szimpatizáltam vele és amikor mindenki azt evett, én voltam az egyetlen, aki hozzá sem nyúlt. Aztán az idő múlásával hirtelen megszerettem.  Arra nem emlékszem, hogy mikor és milyen apropóból kezdtem el enni, de egyszer mégis megkóstoltam és ízlett.
Réges-régen egy utazásom során, egy Nara tartománybéli kisvárosban jártamban találtam egy régi angolnára specializálódott éttermet és be is tértem.  Felsétáltam az első szintjére, azután átsétáltam egy csendes tatamizott szobába, ahol megrendeltem a fogást. Délután 1 óra körül járhatott az idő és a sok sétálástól rendesen megéheztem.
Ennek ellenére először csak a teát hozták ki és akármennyit is vártam, az ételnek nyoma sem volt. Közel egy órát vártam heverészve és ezalatt az éhségtől már szédülni kezdtem. Megelégelve a várakozást lementem a földszintre, hogy körülnézzek lesz-e ebből ma ebéd. A földszinten a félhomályban nyoma sem volt az embereknek. Úgy tűnt én vagyok az egyedüli vendég.
„Elnézééést! Van itt valaki?” – ismételgettem, miközben végigsétáltam a folyosón. Legbelül egy koszos padlójú konyhának tűnő helyiséggel találtam szembe magam. Amikor bekukucskáltam, a régi lengyel filmekre emlékeztető homályában egy görnyedt hátú nénikét találtam. Miközben figyeltem, az épp lecsapta az angolna fejét. Pont olyan volt az egész, mint egy jelenet egy régi álomból.
Csendben visszasétáltam az első emeletre és folytattam a várakozást. Még egy kis idő elteltével megjelent a pincérnő, megköszönte a türelmemet és elém rakta az ilyenkor szokásos lakkozott dobozban, rizságyon elhelyezett angolnasültet. A legnagyobb komolysággal mondhatom, hogy mennyei volt. Lankadatlanul hiszem ma is, hogy az angolna a legkülönlegesebb étkek egyike.

鰻重 azaz Unajū azaz sült angolna rizságyon, lakozott dobozban