Pár hónappal ezelőtt sikerült indokolatlanul sok forintot jenre átváltanom, mert terveimben szerepelt, hogy a netről kinézett szótárgépet majd a Japánba utazó haverom beszerzi. Ez volt az első találkozásom a japán pénzzel, de sajnos a cikk múzsájaként még mindig itt hevernek az asztalomon a bankók, mert az oly’ kecsegtető netes ajánlat, a japán műszaki boltok polcaiig már nem jutott el és csak sokkal drágább kütyüket lett volna lehetőség vásárolni. Legyen ez, az isteni jel arra, hogy kicsit behatóbban foglalkozzunk a témával.
A cserekereskedelemtől a bankkártyákig
Mára már a dollár, euro, svájci frank és angol font mellett talán a világ egyik legfontosabb valutájaként tartják számon a japán jent. Egy biztos a világ piacain meghatározó szerepet tölt be. A siker persze nem egyik napról a másikra következett be, a japán pénznek és a piacnak is hosszú, rögös utat kellett bejárnia. Az országot sújtották hadakozó fejedelmek, háborús csapások, gazdasági válságok és természeti katasztrófák, melyek mind hatással voltak a fizetőeszközre.
Sokáig a rizs szolgált fizetőeszközül, amit kokuban mértek. Egy koku, körülbelül 180 liter rizsnek volt megfelelő mennyiség. Ebben mérték a daimyók jövedelmét is és csak az érdemelhette ki ezt a nevet, akinek minimum évi tízezer koku bevétele volt. Nagyjából a 19. század közepéig, a Tokugawa sógunátus végéig kokuban számították az adót és a birtokjövedelmeket is. Emellett már a 8-9. században verettek érméket, méghozzá kínai mintára, de ezek értéke még közel sem volt olyan stabil és magas, hogy teljesen leváltsák a rizst, mint fizetőeszközt és a tehetősség mércéjét. A 8-9. században nem volt ritka a rizs mellett a nyílhegyek, ruhaneműk és más élelmiszerek cseréje sem, így tehát a szükséges dolgok beszerzése barter módon zajlott.
A 12. századtól ismét nagy szükség lett az érmék használatára, amikor újra megélénkült a kereskedelem Kínával. 1336-tól 1870-ig mon nevű fizetőeszközöket, használtak, melynek az egyazon írásjellel használt kínai mon (文) mintáján alapultak. Attól függően, hogy mennyi volt az ezüst, illetve arany tartalma az érméknek, létezett még shu, bu és ryō nevű váltóérme is. 1 ryō 4 bu-nak, 4 bu 16 shu-nak és 16 shu 4000 mon-nak felelt meg. Az érmék közepe lyukas volt, mert pénztárca híján egy madzagra fűzték fel őket. Igaz ma már nem ez a jellemző, de az 5 és az 50 jenes érmék közepén most is e kor emlékét őrzik a lyukak.
A jent 1871-ben vezette be a Meiji-kormány, leváltva az Edo-kori pénzérméket, melyek a jen előtt hosszúkásak, oválisak voltak. A jen (円), japánul „en” jelentése „kerek”, ami jelzi is, az új érmék alakját. A téves olvasat valamikor a 16. században, valószínűleg a portugál misszionáriusoknak köszönhetően születhetett meg. A klasszikus japán nyelv egyik, a modern japánból már hiányzó karakterével „ゑん”-nek (wen) írták anno. A”ゑ” hiragana olvasata „e” és „we” volt és mindkettőt kb. az „ie” hanggal lehetett visszaadni, ami már könnyen „je”-ként hallható. A kavarodás tehát ebből születhetett. A 18. században az „e” és a „we” hiraganákat összevonták egy hiraganává, ebből lett a え. A Nyugat számára a kissé pontatlan olvasat azonban megmaradt.
Akkoriban 1 jen, 1,5 gramm aranyt tartalmazott. Az érmék kiadása után az új bankjegyek sem várattak sokáig magukra. 1872-ben forgalomba hozott japán bankókat Németországban nyomtatták.
Jelenleg hat érme (¥1, ¥5, ¥10, ¥50, ¥100, ¥500) és négy bankjegy (¥1000, ¥5000, ¥2000, ¥10000) van forgalomban. A bankjegyek közül az egyik igen különleges és ritkán használt. Ez pedig a 2000 jenes. A bankót 2000. július 19.-én bocsájtották ki az ebben az évben, Japánban megrendezett G8-as találkozó és a millennium alkalmából. Az egyik oldalán a nahai Shuri kastély kapuja, a másikon pedig a többek által már jól ismert Genji regényének egy jelenete és Murasaki Shikibu, a regény készítőjének vélt portréja áll. A regény pár sorát is felismerhetik rajta a klasszikus japánban jártas emberek.
Míg nálunk egyre inkább a készpénzes vásárlás elhagyására és a kártyás vásárlásra váltásra bíztatnak (az elhasználódott bankjegyek utánnyomása elég költséges), addig Japánban arányaiba véve elég kevés a hely, ahol kártyával fizethetünk. Valamiért előnyben részesítik a készpénzt a kártyásfizetéssel szemben, így ha Japánba készülünk, legyen nálunk elegendő készpénz, mert nem tudunk mindenhol kártyával fizetni. Ennek egyik oka lehet a viszonylag nagy biztonság, hisz kevesebb a rablás, zsebtolvaj. Ennek ellenére a zsebtolvaj fogalma ott sem ismeretlen, így jó lesz, ha vigyázunk!
A nép, akik rettegik az erős valutát
Nem sok ország létezik, ahol a nemzeti valuta erősödését a pokolba kívánják. A japánok pont ilyenek. A tavasszal bekövetkezett természeti katasztrófa pedig ezt hozta magával. A károk enyhítésére az emberek (biztosítók és más cégek) visszaváltották jenbe, a többnyire dollárba és euróba fordított készleteik egy részét, ezért a jen árfolyama elkezdett erősödni. A probléma abból adódik, hogy Japán (például velünk ellentétben) inkább exportál, mint importál és az erős jen bizony elveszi a külföldi vásárlók kedvét attól, hogy vásároljanak és a Japánba tevékenységet folytató külföldi cégek is inkább telephelyet váltanak egy másik országba, ha a jen tartósan marad erős. Ezek a következmények pedig a japán piac gyengüléséhez vezethetnek, így mindenféle praktikákkal a japánoknak mesterségesen kell csökkenteniük a yen erősségét.
Pénzes macskák
Még az 1500-as évek végén és az 1600-as években forgalomban voltak az ovális alakú pénzérmék, melyek nagyságukban sem hasonlítottak a mai érmékhez. Akkoriban létezett egy ōbannak (大判) nevezett érme, mely a legnagyobb címletként működött és 10 ryō-t ért. A különlegessége ennek, ami miatt érdekes lehet megemlíteni, hogy máig találkozhatunk vele, ha tudjuk, hol keressük. Jellegzetes ovális alakja ismerős lehet a maneki neko-k mancsában nyugvó érméiről. A maneki neko egyfajta szerencsehozó macskát formázó dísz, porcelánból, vagy az olcsó kínai változatok műanyagból. Az érme a jólétet csalogatja a házhoz, akárcsak a macska maga felé integető mancsa is. Egy másik híres és egyben hírhedt japán macska is visel aranyérmét, méghozzá a koban-nak (小判) nevezett érmét a homlokán (A koban 1 ryōu-val egyenlő értékű.) Ő pedig nem más, mint Meowth (Miaú), a Pokémon c. anime sorozatból. Ha jól emlékszem, egyik epizódban el is veszti és el is indul megkeresni szeretett és becsült fejdíszét. Ez a viselkedés talán szemben is áll azzal a japán nép mondással, miszerint „neko ni koban”, azaz „macskának kispénz”. Hiába adnak drága dolgokat annak, aki nem tudja megbecsülni.
A pénz útja és működése nekünk haladóknak talán felfoghatatlanul komplex. Azonban ez működteti a világunkat és minden ettől függ. Itt tartom a kezeimben az ezer jenes bankókat, itt figyel mellettem, messze az otthonuktól két darab 500 jenes érme és várják, hogy egyszer visszapumpáljam őket abba a pénzfolyamba, ahonnan lehet, nem sokkal azután a Föld egy másik szegletébe kerülnek el, hogy folytatódjon a körforgás. Érdekes világ.
