Ó, hányszor gondoltam, hogy na majd most, na majd most, most aztán lesz újabb poszt. Aztán hányszor de hányszor nem lett mégsem. De itt vagyok, visszatértem. 

Hogy mi is történt az elmúlt hónapokban, ameddig hallgatásba burkolóztam? Szedjük pontokba az egyszerűség kedvéért:

• Dolgoztam a hetente 2-3 alkalommal, hajnalok hajnalától suli előtt egy boltban az állomáson
• Általános iskolákban okítottam a japán csemetéket többek között arra, hogy bár a japán felnőttek meglepően nagy része meg van győződve arról, hogy Európában minden angolul beszél, illetve egyedül Japánban van négy évszak, ez nincsen így. Na jó, egészen pontosan az országunkat mutattam be nekik, de annyiszor tapasztaltam a fent említett két tévképzetet, hogy küldetésemnek tartom a gyermekek fejébe verni, hogy nagyon nem így van, és ha csak egy osztállyal több gyerek fog felnőni úgy, hogy ezt tudja, már megérte. (Ezt a munkát egyébként még mindig végzem, havi egy-két alkalommal)
• Heti 3-4 karuta edzés
• A kisbolt megelégelése után átnyergeltem egy kocsmába pultozni meg mosogatni, de csak addig, ameddig március végén átköltöztem egy másik lakásba, közel az iskolához. 
• Karuta versenyek, havi kb. 1, de még mindig nem sikerült D-szintről C-szintre kerülni, bár egyszer egy kártya választott csak el tőle
• És mindezek mellett előadások, tanulmányok, írdeztmégát, igenis tanárúr, kész az előadás szövege, hú de elmondom, lányom, ezt dobd a kukába és kezdd előlről, egy teljesen más nézőpontból....
• Ezek mellett persze városnézés itt-ott, újév egy barátnőméknél fenn északon. Erről jut eszembe, December 24-én indiai curryt ebédeltem....se halászlé, se túrós tészta....az egyik legnagyobb törés volt életemben
• Márciusban még hugiék is meglátogattak, úgyhogy volt egy hét tömör turistáskodás, az egy év alatt nem néztem meg annyi mindent, mint akkor. Erről majd érkezik egy poszt, hogy útmutatást nyújtson azoknak, akik egy hét alatt kimaxolnák Kiotót.

És mi van most? Áprilistól - merthogy itt áprilisban kezdődik a tanév - elkezdtem a doktori képzést az egyetememen. Ne tévesszen meg senkit, ha eltörted a lábadat, begipszelni nem fogom, de mesélek neked szívesen a klasszikus japán versekről, mialatt te fájdalomtól fetrengve rángatózol a földön és várod a mentőt. 

Szóval itt tartunk most, ha nincs verseny, akkor sokszor a hétvégéket is az iskolában töltöm, és próbálok annyi tanulmányt összehozni, amiből a végén játszva összsmittelhetek egy doktori disszertációt, szeptemberben pedig irány a professzorommal Párizs, és a Nemzetközi Hyakunin Isshu Szimpózium, ahol előadok, ha minden jól megy.